Mikor még vázlat volt a fejemben az élet
A világ is formált, s megzavarta m?vem
Próbáltam megfogni halvány körvonalát
S beszívni a percek édes pillanatát
Vad vagyok még elméd vasrácsán kívül
És éles fogam láttán, arcodra félelem ül
De izmom feszül, mert nem tudom kinn, vagy benn vagyok
Ketreced már foglyul ejtett, börtönödben rab vagyok
De hiszem, hogy a vadság után ismét jön az élet
Nem mozdul már fáradt testem, elragadt a végzet
Félálomban vagyok, levetem álarcom
Vad szívemet kiterítve kezedbe ajánlom
Vad vagyok, s tán az is maradok
Ha kezed melegét?l fel nem olvadok
Tán jön a reggel, tán jön az örök álom
Ha a sors felkap, bátor szívvel várom
De elfelejtettem: jön a fájdalmas ébredés
Továbbgondoltam: csak véletlen érintés.
vhzsuzsa - szeptember 24 2007 12:58:49
Remény és lemondás egyszerre.Miért adod fel ilyen hamar?Egy bizakodó hangulatú verssel akár el is kápráztathatnád, mert birtokodban vannak a szép kifejezések.
Zsuzsa
