|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
|
|
 
Elkezdtem mesét mondani a fákról...
S a házam ajtaja nyikorogva nyílott,
Ó szerelmem, kettőnkről szól belőle a szálka,
Hol a tűz emésztése sok hamut adott.
Két fa, levéltelenek az úton...
Fentről figyelve Őket,
Két szürke halom,
Egymásra hajolva... a kiszáradt csókon Őket rajta kapom.
Levéltelen erdő mondd meg nékem...
Hol a Nyári szerelem?
A Télnek már nincs türelme,
Hogy minket dédelgessen,úgy hiszem.
Egész Nyáron esett az eső...
A csillagos Égbolton nem volt csillag,
Az Ősz fészket rakott bennünk,
Lesi az utolsó levelet, mert zuhanása ringat.
Már hiába is nyújtanám ágaimat feléd...
Hallom az ajtó csapódását,
Az Őszi szél,
Már odvas törzsemben járkál.
Bár nem hiszem, de ha szeretni fogsz egyszer...
És ha a Tél elmúlik,
Kezek nélkül, üres szemekkel,
Én szeretni foglak s mit adhatok... még egyszer ugyanannyit.
|
|
|
- augusztus 16 2010 06:28:51
szépü megszemélyesítés, valóban szűrreális mese lenne? |
- augusztus 16 2010 12:54:46
iytop!
Szép elgondolkodtató versedhez gratulálok ircsi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2020. július 05. vasárnap,
Sarolta, Emese napja van.
Holnap Csaba napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Archívum
|
|
