|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
|
|
 
Felett
Látom, hangyák sürögnek.
Itt nem ér el a mámor,
Itt csak én vagyok bátor.
Nem szól, magam vagyok.
Mintha e lét máshol,
Mint piros virág a réten
S körülötte szürkeségben.
Idegen az anyaföld.
Hiába érzed magad,
Ki, mint alszol, nyugvást.
Mégis látod e keserű hatást.
S legyűr a lét.
Egy jobb világ, hol
te élsz tovább bennem,
Így kell történjen.
E másvilág, csakis enyém.
S lassan, megyek tovább,
Hív az elmúlás, kívánja,
hogy lépdeljek, azt ajánlja.
Lépcső, messze vezet, távol.
Mintha végtelen tenger.
S vad hullámok, rögös útjai.
Tudatom mély kútjai,
Melyben szunnyad minden.
Küzdve a buborék.
magasba fel, felszínre.
Törekszik az elmére,
Bár lelke marad.
Mégis,múlik az idő,
de midőn felhő.
Ébred a virág, nem alszik.
ő egy külön világban virágzik.
Világ, melyben beteg.
Nem lesz már kezdet.
S mégis elmebeteg.
Könnye száll a réten.
Bú, magány, keseredett.
S mindez kiből lett e növény.
köszönöm, hisz köszvény.
Életed elmaró kezdete.
Utálat, mi nem múlik.
Ez maradt e világba,
de távozom lassan a bálba.
Mely a végét járja. |
|
|
- október 26 2010 14:02:21
Nagyon érdekes versedhez szívből gratulálok ircsi |
- október 26 2010 17:01:55
A piros virág, a buborék, az ébredés, azért bíztató nem mindennapi versedben. Érdekes építetted fel, és sokat mondtál!
Gratulálok kedves Airborne!
Szeretettel: pipacs  |
- október 26 2010 19:56:53
Köszönöm |
- október 26 2010 21:10:45
Valóban nagyon érdekes versed,de tetszett!
Szeretettel:Geot |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2020. július 06. hétfő,
Csaba napja van.
Holnap Appolónia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Archívum
|
|
