Csak iszap vagyok
itt lenn a mélyben,
víz a csendem
mely tündökl?n ragyog,
hófehér hattyúk úsznak
fölöttem, mint kitárt szárnyú
kecses angyalok.
S néha viharos éjszakán
mikor hullám rázza testem,
feketére festi vérem
széttépett csendem,
vágyom rád, oly nagyon...
... s önmagamba hullatom
könnyem.
A rideg hajnal, csillagok
fényét simuló hullámokba
nyomja, akár parázs,
úgy ég lelkembe
az égi fa lehulló lombja,
s kinyílik lelkem kagylója,
benne rejt?zik a szerelem,
az apró gyöngy, a régmúlt
elszakadt naplója.
Helen Bereg - október 30 2007 06:57:32
Ez ismét nagyon szép lett. Nem a t?led megszokott klasszikus verselés, de a rímek kijönnek bel?led, mert a zene benned él. A képeid, hasonlataid pedig csodásak. Bár a fölös nével?k kitétele ellen szoktam szólni, most viszont fordítva érzem.
"nyomja, akár a parázs,
úgy ég lelkembe
az égi fa lehulló lombja"
Nekem ott hiányzott valahogy az "a". Ica
cookie001 - október 30 2007 10:06:06
Kedves Janusz!
Csatlakozom az el?ttem szólóhoz,tényleg igazán szép!
Cookie
