Tejfehér ködtakaróban ébred a rét,
vadrózsa szín?, és földig ér az ég.
Sárga csíkot húz bele, mint merész fest?,
néhány kósza felh?.
Távolabb házak bújnak össze,
s egy padlásablak beleásít a csöndbe.
Pasztell a táj, mint az elvonuló álom,
ahogy végighúzza szárnyát a világon.
A fák közül kiles az ébred? nap szeme,
még nem dölyföl, csak hunyorog...
Állva alvó lovak ébredeznek,
s harmatos szemükben
még ?riznek néhány csillagot.
S a napkeltében párzik egy cs?d?r és egy kanca....
Istenem, ha a világ ilyen gyönyör? maradna !
denes - november 07 2007 05:00:36
Nagyon összejött ez a vers, igazi szépség a költészet asztalán.
gosivali - november 07 2007 08:57:49
Nagyon szép versel ajándékoztál meg minket, kedves Aquarius!
Ica apró simításaival ez egy igazi kis gyöngyszem. Öröm volt olvasni, s szép képeiddel remekül láttatod is a hangulatot...
cookie001 - november 07 2007 09:32:05
Igen,ez költészet.
Üdv.Cookie
aquarius - november 08 2007 10:35:34
Köszönöm a hozzámszólásokat, és az észrevételeket! A "S" valóban nem kell oda, de a Nap (mint égitest) nincs kiírva, csak mint az ébred? nap (mint id?egység) szeme. Barátsággal: aquarius
Ergabi - november 13 2010 13:06:14
Csodaszép vers! Meg is festetted?
Vagy pasztellel készítetted?
Gabi.......
