Hiába várom azt,
Hogy kezed újra a kezembe téved.
Hisz megszületett egy ezzel ellenkez? ítélet.
Az élet írta meg azt,
Hogy így legyenr?
Nehéz és fájó,
S én sírva viselem.
De muszáj elfogadnom,
Mert a harcom is halálra ítélt küzdelem,
Nincs közös utunk, megölte az értelem.
Nem akartam mást,
Csak szeretni, ha engeded,
De nem szövök már err?l álombeli terveket.
Tudom, hogy a szíved tiszta, mint a hó,
S mert szeretsz, így tenned
Ahogy teszel, a helyénvaló.
S mégis azzal a reménnyel költözöm távol t?led,
Egyszer hívsz majd,
S én akkor, nem futok el?led.
