 
Fejem fölött a napsugár
Már kitárta a szárnyát,
Keresi,csak keresi az
Ő elveszett párját.
Sétálok az utcán,ahol
Gyermekként még szaladtam,
Most viszont csak azt kutatom
Hova,merre jutottam.
El telt egy-két szép esztendő,
Csodás tavasz,nyár,ősz.tél,
Egy valamit sajnálok csak,
Azt hogy eddig nem jöttél.
Meg-megállok minden sarkon,
Rám törnek az emlékek,
Nem tudom,hogy miért,de a
Járókelők megnéznek.
Ragyog még a nap az égen,
Árnyékot vet már pár fa,
Lelkem hangja úgy szólal meg,
Mint egy szépséges hárfa
Kiérek a városból,a
Madaraknak hangja hív.
Jó hatással vannak ránk,mert
Erővel telik a szív.
Szeretem a tavaszt,mivel
Inspirációt adott,
A művek írásánál meg
Mindent csakis rám hagyott.
Leértem a partra.Oda,
Hol gyermekként napoztam,
S életemben sok-sok könyvet
Nyugalomban lapoztam.
Megállok egy öreg padnál,
S leülök.Még süt a nap.
Sosem gondolkodtam azon
Mit is hozhat a holnap.
De most mégis erre téved
Bohém elmém hasztalan,
S felfigyelek,hogy a környék
Kihalt,békés,hangtalan.
Lehet,hogy egy felsőbb személy,
Kiben soha nem hittem,
Azt akarja,gondoljam át
Eddig mire is vittem.
Azt hiszem,hogy igaza van.
Át kell végre gondolnom:
Mi fontos az életben,és
Mit kell még megfontolnom. |
|
