Reszket a lenyugvó aranyló napsugár a tó vizén,
Közepén, a kis szigeten egy tündérszép szirén.
Haja csillogón lebben az enyhén h?vös szell?vel,
Csalogat a bársonyos hangjával a gyönyör? szép énekével.
Az élet eme tó, s szépsége remeg a vizén,
TE magad vagy kedves, ama álomszép szirén.
Illatod érzem, hozza enyhe fuvallat messzir?l,
Tudnék mesélni félt?n szeret? szívemr?l.
Lágy mély tekinteted, ezernyi gyöngy sem érhet vele fel,
T?z, s megnyugvás, benne megannyi szív vész el.
Hófehér lelked, tisztán szeret? szíved, ölel? karod,
Kellemes melegség, bódító érzés mind, mit ont jóságod.
Tartsd meg eme hófehér mivoltod, tisztán szépséged,
Ne rondítsa semmi, senki még makulátlan erényed.
