Súlyos vagy, s mondják bizony a lélek súlytalan.
Mégis, úgy érzem,leteszlek,belerokkanva!
Nem tudlak már sokáig cipelni. Megérted?
Görbül a hát,úgy marad zsibbadtan, mi végre?
Épp elég nekem, mit a sors rám rakott,
Vállamon hordom a nyűgös tegnapot,
A holnap táskája se pille-poggyász.
Belefér oly sok fájdalom, oly sok gyász.
Az élet nemcsak Téged,
olykor engem is meggyaláz,s végem !
A tenger gondom magam hurcolom,
Nem lehetek a koloncod
Nem rakom válladra tehernek.
Elfáradtam. Most leteszlek.
S Te gyere oldalamon - úgy, mint rég,
S hitted:" a felhők fölött mindig kék az ég"
Radmila - november 29 2011 18:08:28
Drága Etusom,
versed mint mindig mélységekig hatol, de azért ott a kék ég. Szeretettel gratulálok: Mila
fava - november 29 2011 19:22:39
Sokszor érezzük túl nehéznek a terhet amit ránk raktak...de a miénk,és nekünk cipelnünk kell,mert a miénk,mert nélkülük nem mi lennénk,hanem valaki más.....lelkem mélyéig hatolt versed,szeretettel meremgtem veled:fava
Jack51 - november 29 2011 21:58:38
Kedves Etusom!
Sokszor van úgy, hogy sok a gond és nehéz a teher,
de ez acélozza a jellemet és nemesíti a lelket.
Nagyon szép versedhez szeretettel gratulálok:Jani.
Geot - november 30 2011 20:03:42
Versed engem is nagyon megérintett!
Szeretettel:Geot
