 
(Pet?fi Sándor Anyám tyúkja c. verse nyomán)
No, tyúkanyó kend,
A szobában lakik itt bent.
Ha jó az Isten, jót ád,
Nem verem szét a kend arcát.
Föl s alá, ne szaladgáljon,
De még a ládára se szálljon.
De ha még kotkodácsol,
Hú, de kiverem a szobából.
Dehogy verem, dehogy verem,
Mint a disznócombot megsütögetem.
Szétszedem darabokra,
Kendb?l nem lesz semmi, hallja!
Ezért aztán tyúkanyó hát,
Óvja kend magát!
Iparkodjék láb alatt ne legyen ám,
Mert még eltalálja csizmám!
Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Súgok itten valamit neked.
Régi cseléd valál,
Mindig engem szolgáltál.
Hallgass mostan ide Morzsa,
Tudod milyen finom a tyúk húsa?
Süssd meg a tyúkot kérlek nyárson,
S tényleg a mennybe jutsz, kedves barátom!
Morzsa kutyánk, a lelkem,
Érti ? a szép beszédem.
Fogja a tyúkot, nem ereszti,
Addig fojtja, míg nem be nem végzi.
Hozza nekem a tyúkot holtan,
Morzsa leül és nézeget ottan.
Fogom a tyúkot, átszúrom késsel,
Hogy biztosra menjek a megsütéssel.
Ráteszem a nyársra, szépen sül,
Morzsa nyála csorog a pofályábül.
Finom illata van, elkészült már,
Finom a szárny, és finom a lábszár.
Hát, tyúkanyó, kend,
Nem szaladgál többet itt bent,
Nem eszik kend több morzsát,
S ezért dicsérem azt a drága Morzsát! |
|
