 
Ma már más vagy, régi ismerős,
Egy kedves szó gazdája, egy szép
Hang pórázra kötve.
Elmém megmásított, s eltűnt
Szerelmemből a hazug tagadás.
Mennyivel másabb vagy így,
Természetesen, fájóan valóságosan.
Érzéseimbe örökre befogadtalak,
Veszélyes szíveddel együtt,
Okozzon csak kárt, már nem bánom.
Hagyj csak magamra, hogy ne tagadd magad,
Fordulj háttal nekem, ha hátad mögött van
A valódi irány,
Hazudj, ha az az Igaz,
S légy mérges, ha nem tettem rosszat!
Bosszankodj, ha szerelmem néha teher,
És bizonytalanodj el, majd térj vissza
Megbánóan igazságosságomhoz!
Tölts nélkülem egy éjszakát szabadon,
Hogy rabságodra ráébredj,
S szorító tenyerem keresd megint!
Szomoríts el, ha rossz neked,
S okozz örömet, ha örömöt kívánsz!
Légy ember:légy hazugság és igazság,
S én megmaradok neked, mint nő:
Titok és megbízhatatlanság.
|
|
