|
 Vendég: 22
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Emlékeim házába tévedtem,
Hogy hihettem, hogy elfeledtem?
Hogy elfeledtem a pillanatot
Mi lelkemben
Csillagnyomot hagyott.
Belebotlottam a múltba
Hol emlékek állnak sorba.
A csenddé lett minden,
A sok régi kincsem.
Most itt állunk szemben egymással
Vággyal teli karnyújtással.
Ölelkezünk, mint két barát
Ki rég erre várt.
Megbújik bennem az idő,
A sok-sok esztendő.
Igyekszik szépen sorban állni…
Mára már könnyebben tud várni.
Nem siet, nem rohan sehová
Mint ki az örökkévalóságot magáénak tudná.
Ódon, régi volt itt minden.
Mit a magaménak hittem.
Szétmállott, elszállt a széllel.
Az idő néha kérlelt,-
- Maradjak. Nekem adott mindent,
Szemembe csillagport hintett.
Gondoltam, - sorsom meg van írva,
Mit hozzá teszek az irkafirka.
A kezdetemre nem emlékszem,
De ismerem, az anyám szőtte szép meséket.
Angyalarcú, de dacos gyermek voltam.
Ahhoz ragaszkodtam, mit odaátról hoztam.
Mára már mindent elfeledtem
Mit akkor igazinak hittem.
Ha ez a kör majd bezárul,
Akkor előttem az a másik világ kitárul.
Ebben a világban csak emlékem marad,
S hiábavalóvá válik számomra
Minden akarat. |
|
|
- július 25 2012 20:58:35
Kedves Vali!
Így van ez, ahogy idősödünk, úgy jönnek elő a régi elmékeink, mondhatjuk azt is, hogy már csak az emékeinkből élünk.
Talán nem is kívánhatunk mást, csak azt, hogy megmaradjunk valakinek (valakiknek) az emlékezetében. Hogy valami kis nyomot hagyjunk magunk után. S akkor már elmondhatjuk, hogy nem hiába éltünk!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- július 26 2012 12:45:12
Kedves Hova!
Nagy együttérzéssel olvastam versedet. Talán még emlékeznek ránk egy darabig.
Szeretettel olvastalak, nagyon tetszett a versed: Dellamama |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. szeptember 18. csütörtök,
Diána napja van.
Holnap Vilhelmina napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
