 
Állok némán s hallgatom a vádakat,
szívem összeszorul,szemem könnybe lábad.
Hamis mind,üvölteném teli torokból,
de szólni nem tudok,hallgatok konokul.
Nem látja hogy bánt,de hisz mit is érdekli,
csak a pénz a fontos,az mi számít neki.
Pénzre vált mindent és semmi sem elég,
neki mi el nem adható,sosem volt érték.
Jönnek sorra a vádak,s szótlan hallgatom,
pedig lenne ám rájuk bőven válaszom.
Szerinte hasztalan vagyok,ócska naplopó,
s nem veszi észre arcom mily szürke,fakó.
Teszem a dolgom naphosszat,eleget,
mi fontos számomra várhat,hisz nem lényeg.
Én dolgozok s gyümölcse eltűnik hasztalan,
semmi sem fontos csak pénz legyen asztagban.
Megeléglem lassan,fogadom már nem tűrök,
szúrják bár testem vég nélkül éles kis tőrök,
fogadom most már odébb állok végleg elszökök,
de a szükség nagy úr,s rajtam markába röhög.
Nem menekülhetek,akárhogy is futok,
sorsom ideköt s ez ellen tenni nem tudok.
Ezernyi apró vékony szál áll össze sodronnyá,
bokám fonja be,összeállva örök béklyómmá.
Menekülnék innen de nem tudok,
körbefon a végzetes ördöghurok,
mi boldogtalanná teszi életem,
erőtlen suttogom: Segíts Kedvesem! |
|
