Beszéljük meg, kérlek!
De az ajtó bezárult végleg
Én ott álltam bambán: már semmim sincs,
gúnyosan kacagott a sárgaréz kilincs.
Jó ez így, elmegyek, gondoltam
a kongó lépcsõházban ballagtam
csöndesen az utcára lépve
megsimított az éj utolsó reménye
A sarkon szakadt fényû lámpa
kiáltott árnyakat a félhomályba.
Távolban állomás zaja
Mért ne mehetnék oda?
Lépkedtem, csak árnyékom kísért,
mellettem mint részeg matróz dülöngélt.
És hazug álmok csalóka tengerét
egy sebesvonat sikoltva vágta szét.
Csend...
Arany vörösben játszó síneken
elmúlt minden,
elhagytál kedvesem.
jegyzet: Hajnalban gyalogost gázolt a vonat.
( Remélem ,te azért boldog vagy.)
denes - január 18 2008 11:27:25
Nem jó érzéssel olvas ilyet az ember, de mint vers nagyon megható és különleges volt.
PlasticPuppet - január 18 2008 21:36:25
Egyetértek. Annyit tudok hozzátenni még, hogy nagyon szép a fogalmazás és tetszik a szóhasználat, a rímek is.
Babian - január 19 2008 14:34:20
Az utolsó két sor lelki zsarolásnak tünik. Ennyire fájni sosem szabab, mert sorsodra ugyanúgy vissza hat. Nem helyes gondolat.
Remélem rájöttél Te magad.Szeretettel Anikó
