Napkorong

Lám, ezer évnyi sötétség most véget ért,
A Kristály Birodalom megkapta, mit kért.
Messze, fent északon, újra a fény alatt,
De annyi idő után semmit sem haladt.

Kristály pónik, tőlem Ti mind féljetek!
Hadseregem elnyomja most fényetek!
Éheztem sokéves rabságom hegyén,
Délre erõd legyen e város helyén!

Így szólt hát egy ismerős, helyes hang,
S kinek nem volt otthona egy barlang,
Odanézett, s unikornist látott,
S félelemből menten fára mászott.

Sötét szemek és sötét lélek,
Rettegés jár, amerre lépek.
Megkapom én, akármit kérek,
Szavamra hajlanak a népek.

Nemes köpeny libben szélben,
Nem ismerni Õt nagy szégyen.
Imára szól érted e száj,
Éljen soká Sombra király!

Vérszomjam nem ismer határt,
Leváltom mindegyik tanárt!
Hatalmamnak nincsen párja,
Én vagyok a kancák álma!

Készíttet róla egy áriát,
Mikor legyőzi Celestiát.
Jön Equestria bukása,
Eljön a Griffek árulása.

Sötét lelkemben jóság sose volt,
De lehetek a Tiédben egy folt.
Ha majd viharom eleget tombolt,
Felépítem, amit le nem rombolt.

Elfeledve hát a Kristálykultúra,
Viharos készülődés háborúra.
Az erdők kivágva, feltúrva a föld,
Szürkén sikolt most az összes régi zöld.

Nyakadon az az ér vígan zokog,
Figyelhetnél arra, mit nyihogok.
A legutolsó háború rég volt,
Most a határ a csillagos égbolt!

Ki lettek osztva a szerepek,
Repülnek a hadüzenetek.
Elszégyelhetné magát Viszály,
Miért teszed ezt Sombra király?

Szép a korona a fejemen,
Bármely kanca lehet kedvesem.
Ha nem akarsz hinni nekem,
Találkozunk Vágtaszegen.

Nemes köpeny libben szélben,
Hamar vér lesz a sörényben.
Szobrász Téged kõbõl kiváj,
Éljen soká Sombra király!