 
Acélszárnyak szálldosnak az égen,
Hegy tetején megcsillan egy jégszem.
Ott fent a magasban hideg szél fúj,
A tapasztalat még rideg és új.
Bukfenc fel, zuhanás, dugóhúzó,
A talajnak jár még egy búcsúszó.
Odalent elrejt a hótakaró,
A hideg, s a nap is jóakaró.
Acélszárnyak alatt biztonságban vagy,
A bajban az emberiség cserbenhagy.
Magamat vállalom, s szállok szabadon,
Ugorj, s repülj a szélen és szavakon.
A mágia uralma nagy hatalom,
Fuss messze, különben elér haragom.
De társat nem érhet el sose a fagy,
Acélszárnyak alatt biztonságban vagy.
Fuss a földön gyorsan, vagy elkaplak!
Lehetsz fogó, s a vesztes elballag.
Lám, ki fújja a legnagyobb tüzet?
Ordításom hallja aki süket!
Fényes, idézett tûzelementál,
Sikerem ez, mit õ reprezentál.
Álmomban felcsillant a szép jövõ,
Remélem nem lesz köztünk cselszövõ.
Fáradtak vagyunk már a nap végén,
Alszunk, mikor megjön a sok fénylény.
Betakar minket a sok óvó szárny,
S majd játszunk újra, ha elül az árny. |
|
