 
A fűz között forog a szél,
Összefonja a nyúló, hosszú ágait,
Mint a lány ki meghajolva áll,
A víz mellett ruhát sulykol, szorgoskodik.
Ruhája blúzát levette,
Bensőséges, bizalmas,
Szégyenkező arca rózsás,
Ha meglátod őt, rövidke vonalakban, csodás.
Mint fűz, mely a széltől nem szabadul,
Kibontja zöldjét, felborzolja azt,
Míg a lány derékig vízben,
A csábítás foglya vagyok mert huncuttul mosolyog. |
|