Éjjel egy szörnyû álom keltett fel,
Úgy éreztem, mindenki-mindenki csak engem felejtett el.
Feléd fordultam könyörgõ szemekkel:
Mondd, ugye te nem felejtettél el?
Rám néztél szemedben halvány szikra ragyogott,
Ezután halkan megkérdezted, hogy én ki vagyok.
Eltakartam az arcom, nem akartam, hogy lásd,
Lelkemben abban a percben szûnt meg létezni a világ.
Nem hittem, hogy életemnek lesz még boldog perce,
akkor még nem sejthettem, hogy nincs is olyan messze.
Álomvilágom peremén álldogáltam épp,
mikor egy kedves hang szólított:
Ébredj fel, itt a kávé.
Felültem az ágyon, és rád néztem bután:
Mondd te biztos, hogy emlékszel rám?
Miközben megfogtad a kezem bólintottál,
és kedvesen a fülembe súgtad:
Biztos csak álmodtál.
Babian - február 04 2008 20:02:15
Nagyon kedves vers, és jó ha valakit kévéval ébresztenek. Szeretettel Babian
mullerildiko - február 05 2008 07:10:15
Mélyen átérezhetõ, hiszen ilyen álmai midnyájunknak vannak, egy jó kávé és szeretõ hang visszahoz minket a valóságba. Szeretettel: Ildi
kormi37 - február 05 2008 09:01:43
Szép a versed. Tetszik. Gratula Szeretettel:Kormi
