|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
Mikor a fák körül a szél a tenger felé fordult,
bársony árnyékában elzsibbadt a homok,
egy galambot vetett ki a hullám orvul,
gyöngyházfényű kagylón holtan csillogott.
Élete végén, a tenger dühétől merev
keménységében feküdt, átázott tollakkal,
a szeme nyitva, tán kémlelte az eget,
hátra bicsaklott feje, mintha álmodna.
Ekkor turbékolva érkezett a társa,
eddig a vihar nem engedte közelebb,
de ő dacolt a végtelennel, mert mátka-
szíve a meghalt fölött köröket röptetett.
Háborgott a tenger, erősödött a szél,
rémülten hadakoztak szárnyai,
egy perc életre buzdította s a remény,
hátha rosszul érzi eltört vágyait.
Csak repdesett, hogy társát felemelje,
reptében könyörgött, kérte a teremtőt,
hogy olyat adjon, mit megérdemelne,
neki, egy egyszerűbb, jobb temetőt.
|
|
|
- január 08 2014 14:07:56
Szomorűan szép a versed, kedves Elelmér. Szeretettel gratulálok: Mila |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. április 18. szombat,
Andrea napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
Üdv!
