|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,198
Nem aktiváltak: 0
|
|
 
Már ezer éve is annak, hogy nem találkoztunk,
vadászataink vadjait egy helyre tettük,
a barlangban tüzet raktunk, áldoztunk
Ámornak, összekötve szeretkeztünk.
Az oly ismerős hangod ragyogott,
s a szemed is, benne a régi Nap tüze égett,
emlékszel, úgy féltem tőlük, de ahogy ott
kutattalak a bensőm bensődből semmit sem érzett.
A régi boldogság növekszik bennem, hidd el,
mintha mindez meg sem történt volna,
mert melletted eszembe jut minden,
ám most is bensődet keresem újra.
Szerelmem, engem csak a fájdalom ért,
az eltelt ezer év örökre elátkozott,
nem volt annyi erőnk, s lám a sok együtt töltött éj,
belőlünk egyet soha nem alkotott. |
|
|
- január 13 2014 09:35:39
Kedves Elemér!
Igen szomorú tartalmú ez a versed. Egy olyan nagy szerelem emléke tör fel belőled újra és újra, amelyben a szeretett hölgy sohasem lehetett igazán a Tiéd. Sok ilyen szerelem van és sok ilyen vágyakozó szerelmet nem feledő ember!
Szeretettel: Zsuzsa |
- január 14 2014 06:58:28
Szia iytop!
10 évente változik az ember, mint gondolkodásban, mint testileg. Bizony fakulnak a szavak jelentései is, és az egymás iránti érzések. Minden esetre soraid valóban a múlt vágyásának emléke, ami jó hogy megmaradt a memóriádban.
Grt.  Sancho |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2020. augusztus 08. szombat,
László napja van.
Holnap Emőd napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Archívum
|
|
