Napkorong

Meséket őriz tízéves koráig a kislány,
mit anya, apa, s nagyszülők olvasnak neki,
majd jó-éjt-puszival jó éjszakát kíván,
anya, apa is szép álmokat kíván neki.

A kiskamaszkorban bizonytalansága nagy,
felfedezi a regényeket, szerelemre talál,
de rájön nem egyszerű, mit az élettől kap,
s mit ad cserébe néki a szerelem-talizmán.

S ha nagykorú lesz, száll, mint szabad madár,
szerelmes verseket olvas, füzetbe ír,
néha melankolikus, olykor vidám,
netán ezt érzi: nem értenek, hol nevet, hol sír.

Igazán az éjjelek ilyenkor találják meg őt,
hallgatását hogyan értelmezd, nem tudod,
elveszett tekintettel néz, ha nem kap kimenőt,
értsd a lelkét, fogd a kezét e nehéz úton.

Lassan felfedezi a csókot, az érintést,
már nem filmekből látja meg a divatot,
néha csalódott lesz, összetörik a szívét,
sokszor elhagyná az otthonát, azt érzi elhagyott.

Forog vele a világ, örvénylik körötte az élet,
szabad, tanulhat, szeretkezhet,
szórakozni jár, barátság szövődik, nézed,
az élet savába, sójába belefeledkezhet.

Ez az az idő mikor igazán szerelmes,
a huszonöt év birokra kel vele,
lehet az első nagy találkozás neki kedvez,
kitart egész öregkoráig, de lehet, hogy nem.

Istenem, a küzdés néha milyen emberfeletti,
talán nem tud különbséget tenni a jó, s a rossz között,
szüleit már egészen másképpen szereti,
csak barátként, de tisztelete áll mindenek fölött.

A kor szelleme elragadja, telefonál sokat,
vásárlási lista készül ...egy arzenál az élet,
mi vagy feltár, vagy elrejt titkokat,
ablakot, ajtót tár vagy zár, mit neki szánt a végzet.

Jól ráérez mikor egy férfi akarja,
ösztöne jó, mert olykor félni kezd,
lassan rájön ... senki sem akarja,
s ha mégis ... az élete nagyon boldog lesz.

Azt a férfit szeretné ki csak őt szeresse,
talán mindezt meglelni nem is oly nehéz,
egy mosolyt egy boldog ölelés kövesse,
ha jő a szerelem, rá az időnk mégis oly kevés.