 
Az életben, ebben a rejtélyben
Talán csak egy számít: hogy látlak.
EZ az, mi fut legbelülről, a kéregben;
Sötétben, fényben, szüntelen csak várlak.
Szavaid nem hang által hallom,
Mégis mind elér, s átmelegít;
Forró szélként, elsöprő nyugalom,
Mi a hanyatló napokon átsegít.
Az vagy nekem, mint víz a szomjasnak
Élet, mi be van aranyozva a jósággal,
S te sosem látsz engem szánalmasnak;
Gyámoltalan, ami vagyok, foltozod bátorsággal...
Köszönöm hát lényed, óvó léted,
Mi volt, s van az örökléttől fogva
Az erőm vagy a jajban, vérted,
Pajzsod, kardod véd, soha nem hátrálva. |
|
