 
Amikor a hegyen jártam,
pontosan a fenyők alatt,
hol a kéklő eget láttam,
a jósló ősz velem haladt.
Tudtam, te már alszol régen,
lábam alatt reccsent a gally,
fenyőágak közt a léptem,
mélyből feléd tartott hamar.
Elhagytam a hegyet, völgyet,
hűs levegőt hoztam neked,
kerülve a kemény tölgyet,
hogy így találkozzam veled.
A levelek álmodoztak,
mert mind máshol akart nőni,
éjeken át ott motoztak,
más fa ágán lombot szőni.
Kialudt a hegygerincen
az utolsó kósza hír is,
én csak jövök itt merészen,
hozzád, édes csak azért is.
Magvakat hordott a szél rám,
mintha sok hitrege szállna,
hozzád értem, mosolyogtál
álmodban, karomba zárva.
Kezem tenyeredet tartva,
közepébe csókom tettem,
nem fogod megtudni soha,
életvonalad érintettem. |
|
