 
Szeretem a szerelmet,
mit szemöldököd dúl fel,
földi szemöldök, nem feledlek,
Ívesek, keletiesen ferdék,
Ómagyar szépség !
Szeretem a szerelmet,
a múltamtól a végtelenig,
magában hordja kegyelmem,
halált hozó értelemig, így lehet
néha igent mond, néha nemet.
Szeretem a szerelmet,
mert a vér tudja az álmát,
hol a bugyrába, a mélybe ránt,
hol felrepít a magosba,
s ott hagy a hallgatag mosolyba.
Szeretem a szerelmet,
néha az örült viharát is,
esküjét, mely éget engem,
éjféli holdudvarát is,
mely uralkodik rajtuk máris.
A szerelmet az Istenek tartják fenn,
engem a pókhálók éltetnek,
szövik a sorsom, a szála len,
a sorsom, így a végzetem,
Szeretem a szerelmet ! |
|
