 
Úgy vágyom azokra a tóparti estékre,
mikor fejed mellemen megpihent,
csillagokat néztünk, nád hajlott a szélben
sejtelmesen körülöttünk, édes szívem.
Bolondosan szerettük egymást,
szádról az eper ízét kóstoltam,
mézillatú bőröd esténként megvárt,
elérzékenyültem, túl érzékeny voltam.
Könnycseppjeim combodra hulltak,
és köldököd fogta cseppjeim,
már akkor megéreztem, tudtam,
egymásé nem leszünk ... az idő hogy telik.
Tudtam, hogy rossz ez a világ,
nem engedte, hogy enyém legyél,
elvétve, lopva a málnás közt mi várt ...
az élet, be kemény, be kemény.
Maradék életemben emlékeid őrzöm,
parfümöd párnámon keresem,
a szádról lopott eperízt is az őrzöm,
de mint a nádasban, úgy nem hiszem, nem hiszem. |
|
