|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,199
Nem aktiváltak: 0
|
|
 
Csak egy porszem vagyok a nagy sivatagban.
Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
Nincsen semmi lehetőségem megállni.
A szélzúgásban nem tudok kiáltani.
Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
És itt pillanatnyi az alak és forma.
Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.
Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
A teve szőrébe ragadni nem tudok,
Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.
Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
Miközben a szél feladata elvinni
És innen jó messze, más dűnébe épít,
Ahol már nem jár teve, aki segít.
Csak e kedves púposka volna reményem,
De kellene, hogy fölismerje erényem.
Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.
Úgy hallottam ott már esik is az eső
És nagy sárban én lehetnék az első
Szem, alkotó rész a vályogtéglában
És legalább alkatrész, szép nagy házban.
Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
Kilátásom innen egyszer kikerülni.
Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
Homokszem! Embernek képzelem magam én?
Budapest, 2000. július 27. - Kustra Ferenc |
|
|
- augusztus 15 2014 07:24:03
Porszemek vagyunk mindannyian Kedves Feri!
Nagyszerű vers, gratulálok: Maria  |
- szeptember 23 2014 20:11:42
Maria kedves, köszönöm, hogy voltál és az egyetértő véleményedet is.
Külön köszönöm az elismeréseddel vegyes gratulációdat.
KíberFeri  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2020. november 27. péntek,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Archívum
|
|
