|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,186
Nem aktiváltak: 0
|
|
A dzsungelben vánszorgok…
Mindenhol csak liánok…
Hátamat kígyó farka simogatja,
Tarkómat ez a félsötét markolja.
Látom, óvatosan közeledik a jaguár,
Nyílméreg béka is ugrik… egészen közel jár…
Még látom, van itt nagy mangrove mocsár is,
Kimehetnék oda… ott a krokodil is.
Nézem, no… de mindenütt csak az ellen van.
Ezt tán érdemlem? Bennem tán ennyi rossz van?
Ide hozzám kis fény is alig jut,
Fogom a használhatatlan adut,
Melyet elmos trópusi eső,
Mi az én nyakamba verdeső…
Nekem ez jutott az örök fél sötét,
Mint a tévedésből belém lőtt sörét…
Nem tudom, látom-e még a Napot,
Hozzám úgyis ritkán látogatott.
A Hold éjjel, ad e még ezüstös fényt?
Látom-e még az ezüstös varázsfényt?
Tengeri sirályok nekem integetnek?
Mangrove krokodilok velem éreznek?
A leszálló alkony nekem vörösödik?
Zizzenő vaksötét velem incselkedik?
Ez az egész élet igazi, jó vad pokoljárás,
Vagy tán a saját élet örök zarándokjárás?
Kullogok, vánszorgok magamba,
Pára, sírás feszül arcomra.
Ez van, én így élem életem zömét,
Nekem ez jutott az örök fél sötét…
Vecsés, 2011. november 28. – Kustra Ferenc
|
|
|
- augusztus 30 2014 05:24:17
Szomorú, a magány érzésének sötét színeivel. Azért a kérdésekben érzek némi reményt is, talán igen lesz a válasz. |
- szeptember 01 2014 18:28:11
Kedves Helen! Köszönöm a kedves látogatásodat és a véleményedet.
Örömöm, hogy voltál itt.
Poétaöleléssel üdvözöllek: KíberFeri  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2019. március 25. hétfő,
Irén, Írisz napja van.
Holnap Emánuel napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Archívum
|
|
