 
Olyan vagy, mint egy gyönyörű, piros őszi ég,
azonban belső szomorúságom tengernyi magas,
mikor az apály hanyatlik, ajkaimon rátalálsz
éles emlékekre, keserű gyümölcsökre, és nincs vigasz.
Hiába is simogatod ájult mellemet,
Barátnőm, amit keresel, annak már hűlt helye.
Éles körmök, női fogak,
Szívem ne keresd, ne keresd oroszlán titkomat.
Lelkem bezárva, melyet a világ ellep, eláraszt,
itt gyilkolnak, italok gőzében verekednek,
illatként fedi be ajkad, szép nyakad egy kívánalom.
Ó, szépség ... szeretted volna, kíméletlen ostor !
A mi lelkünk lobogón néz zöld szemekkel,
de te elégeted a maradékot, még végül elfeledlek egyszer !
|
|
