 
Állok és az árnyékból figyelem,
hogyan születik a fény,
Ő hív engem, bár mogorva,
hulláma édes, enyhén egyenes ... csendes.
Látom, ahogy a kezét felém nyújtja,
egy régi fájdalmat őriz,
elveszek, mert a Hold az égen,
így szenvedek régóta.
Ő nyugodtan figyel engem,
én szégyenkezem félénken,
hangyabolyát érzem a tenyeremben,
számomra oly természetes érzelem.
Telihold van, nagy és hideg,
mint a múlt nagyasszonya,
érzem, ahogy lábaimon átfut,
borongása igazi csoda.
Hogy ő egy asszony, vagy egy férfi ?
Elárasztva érzem magam,
érdeklődéssel megfigyelem,
hagyom, hogy uralkodjék felettem, énrajtam.
Megszabadulnék már tőle, de csak egy helyben állok,
elszaladnék ... de nincs erőm,
mégis akarom, mert szeretem,
kóstolgatom újból, hogy a fájdalmat tovább érezzem. |
|
