Néha szemlélõdve nézed arcomat,
És érzem, hogy faggat a tekinteted.
Furcsa beszélgetés ez, kettõnk között..
Szavak nélküli, és mégis jól hallható.
Választ vársz tõlem, de kérdezni nem mersz,.
S tán én is ugyan így vagyok ezzel.
Kigyúltak a lángok, és a fények bennem,
S tudom, hogy te is szeretsz már engem,
De mi csak állunk egymással szemben,
S az idõ múlik, feletted, felettem.
denes - február 23 2008 09:59:52
Akkor, talán rajta-mondassék ki az õszinte szó!
Babian - február 23 2008 10:51:15
Ennek így kell lenni!Micsoda jó dolog mikor már az ember a szem kontaktusból is mindent dut.Hidd el nem rossz dolog ez. Az összetartozás legszorosabb jele.Tedd szinesebbé kicsit a napokat! És fõzz finom ebédet!!!Én is megyek a konyhába, mert ha itt vagyok mindent leégetek!!! Ciki. de egy párszor már eljátszottam ezt a mûsort. Puszi Babian
szoszircsi - február 23 2008 22:43:37
Zsuzsu...olyan érdekes vibrálást éreztem amikor olvastam a versed...mindkét fél attól "fél",hogy nem azt hallja,amit szeretne...ennek a kudarcától fél...de nincs olyan kérdés,aminek válasza ne lenne ott a szívedben...tetszett nagyon- szeretettel-[b]szosz[/b]
zsuzsu - február 23 2008 23:14:49
Köszönöm, hogy olvastátok az írásomat. Amint írtad Ircsi a vibrálás az életben is is megvolt, és a csodálatos válasz is.
Szeretetettel. zsuzsu
[/b]
