Egy szeretõ hang, melytõl a lélek úgy remeg,
Ha rám nézel, szinte átölel kedves tekinteted.
Szemed szemembe néz, és mosoly csillog arcodon,
Ilyenkor értem meg mi múlhat harcomon.
Küzdelem, hogy legyõzzem örök makacsságod,
Hogy kiverjem a fejedbõl azt konokságot,
Ami emészt, gyötör és félek, el nem enged,
Talán az, amit én érzek, feledni segíthet.
Engedj közelebb, én meggyógyítalak,
A komor sötétségbõl kifordítalak,
Hogy érezd a napot, és hogy szeretlek,
Hogy a múltat könnyedén elfeledhesd.
A csodás mosolyod veled maradhasson,
A keserûséged végleg elmúlhasson.
Harcolok érted, magamért, kettõnkért,
Hogy az életünk együtt lehessen szép.
