 
Amikor megpillantottuk egymást,
kiszorult belőlünk a levegő,
érdektelen, meztelen kép két fáról,
melyet engedtek, hogy bennünk legyen és onnan elszálljon.
Ó, magunkat hajlítottuk nevünket szólítva,
egyik a másik felé, oly gyorsan,
hogy az idő mellünk között összepréselődött,
és az az óra percdarabokra tört össze hangosan.
Szerettem volna megtartani a kezem közt,
úgy ahogyan gyermeket tartottam a múltban,
hogy onnantól kezdve semmi ne ismétlődjön,
s bordám szorítása ölelésben fogjon. |
|
