|
 Vendég: 38
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
Ölelkezve álltunk a hídnál.
A nap már nyugat felé sétált.
A természet csendben figyelt minekt,
Nézte, hogy fonódik egybe két lélek.
Távoli vonatnak zaja halkan hallatszott,
Még az sem akarta zavarni e nehéz pillanatot.
Félhomály volt, esteledett,
Szívem szívedé, s szíved szívemé lett.
Oly szorosan öleltelek,
Érezni akartam a testedet.
Érezni akartam, miel?tt elmegyek,
Miel?tt ki tudja meddig újra nem lehet.
Édes illatod töltötte meg testemet,
Halk sóhajod járta át lelkemet.
Egy könnycsepp csordult végig arcomon,
S szépen, szótlanul halt el válladon.
Nem tudtalak elengedni, képtelenség volt,
Pedig az égen halványan már körvonalazódott a Hold.
Testem a testedhez szinte hozzáolvadt,
Boldogan haltam volna el azon nyomban.
A Te szemed is könnyes volt, én láttam,
megcsillant rajta a Hold fény lágyan.
Halkan súgtunk szép szavakat egymásnak,
Az én arcomon újabb könnycsepp indult futásnak.
Az id? csak telt, folyton telt,
Az égbolt meg egyre csak sötétlett.
Akaratlan szakadt meg az ölelés,
És kelletlenül indultunk meg visszafelé.
A búcsúhelyen fájón rámnéztél,
Tekinteted édesebb volt a méznél.
Éreztem nagyon bánt, hogy sírok,
Így próbáltam er?s lenni, amíg csak bírok.
Fáradt, duzzadt ajkak vártak szomjoltásra,
Óvatosan, lassan, hogy senki meg ne lássa.
Éget?n fáj a gondolat, hogy búcsúcsók a mai,
Legközelebb ki tudja mikor fogok kapni.
Egész közel húztál magadhoz,
Ajkam lágyan ért az ajkadhoz.
Olyan forrón égetett,
Hogy egész testem beleremegett.
Izzott, forrot a szánk,
Újabb, és újabb csókot kívánt.
Nyelv a nyelvre ráborult,
Kívántuk egymást elmondhatatlanul.
A vágy óriási volt, de az id? már nagyon öreg,
Bíztattuk egymást, de tudtuk, hogy csak legközelebb.
Kezed testemen fel-le járt,
Tudom, csak még érezni akartál.
Eljött az a pillanat,
Mikorra több id? már nem maradt.
Az égen az összes csillag kigyúlt,
"végtelen" id?nk tovább már nem nyúlt.
Óvatosan fogtad meg a kezem,
Hogy a perc fénye el ne vesszen.
A két könnyes tekintet egymásra tapadt,
az induláshoz nem volt benünk semmi akarat.
Nem volt szép a sorstól, hogy ezt tette velünk,
Elmúlt a nyár, és mi is búcsút veszünk.
Egymástól, a fáktól,
A madarak csicserg? hangjától...
Lassan engedted el kezem,
Lassan, mert fájt, ez a sérelem.
Én már csak néztem rád, a könnyeim patakokban folytak,
Úgy éreztem, most látlak utoljára, s nem lesz több holnap.
Nem szóltunk egy szót sem, a csend beszélt helyettünk,
A hosszú nyár után most fagyos télbe mentünk.
Fagyos téllel érdes hangulat...
De egymás fejében sok szép nyári gondolat...
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. július 07. kedd,
Appolónia napja van.
Holnap Ellák napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
