|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,200
Nem aktiváltak: 0
|
|
 
A lassan eltűnő napfény, mint a fonnyadó vörös rózsa,
Mállik a nappal, mint korhadt fahídban a tartó gerenda…
Vöröslő alkonyi ég, óh, mondj, ha akarsz, most mondj még mesét,
Támad a sötétség, én már látom éj fekete setétjét.
A lanyhuló napért, kegyelemnek kérése meddő,
A múló napfény helyett a sötétség bizton eljő!
A lemenő Napnak fénye most még… ah, már csak halványan ragyog,
Az est, settenkedve, lopakodva, csendben, de előandalog.
Még halványuló alkonyi bíborban csendesül az este
De már jő az éj, és teríti... lám, matt fekete a leple.
De nem leszek ám én egyedül, csak magammal,
Majd velem leszek a tudatlan önmagammal.
Messzire nézek, távolban a hegygerinc, egyre eltűnőbb,
Már most azt várom, hogy láthassam őt ismét, reggel, mielőbb.
Eljő a reggel is, Te, elköszönsz nappalra, búcsúzol…
Találkoztunk majd veled, mikor mögötted, napfényt hozol.
Gondolkozok, loholnom kellene még a napfény után,
De rájöttem még a bandukolás is, sok lenne talán…
Mára már nincsen tovább… ilyen a sors,
Reggel lesz virradat, várom... szélvész-gyors.
Vecsés, 2013. március 14. – Kustra Ferenc
|
|
|
- július 29 2015 12:19:32
Az alkony, az eljövendő este hangulata. Szeretem - nagyon megfogott versed. Gratulálok szeretettel - Szfűz |
- augusztus 01 2015 11:53:45
Szfűz kedves, nagyon örülök, hogy voltál és annak még jobban, hogy sikerült "megfogni"...
Örülök a látogatásodnak és a szeretetteljes gratulációdnak.
KíberFeri  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2020. november 28. szombat,
Stefánia napja van.
Holnap Taksony napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Archívum
|
|
