 
Markomba szorítom
az életet, ifjúságom
elszállt, megkopott.
Peregnek a napok,
ujjaim közül a homok.
Nem vágyom semmire,
szeretnék elszállni messzire,
mint tenyeremből a madarak,
utánuk csupán néhány
morzsaszem maradt.
Hallom a halál hívó szavát,
haldokló hattyúk utolsó dalát.
Isten veletek cimborák,
most elballag a vén diák,
de az élet virul tovább,
tovább, tovább...
Elhagyom most az iskolát,
hol tanár is voltam már
sok-sok éven át.
Egykor ide jártam, mint diák.
Furcsa az élet cimborák,
találkozunk hatvan évvel
sikeres érettségink után.
2015. szeptember 13.
|
|
