 
H.Gábor Erzsébet
Aggódom érted én hazám
Aggódom érted én hazám,
imákat mormolok óraszám;
megrázó az, hogy hirtelen
ezernyi idegen itt terem.
Eddig is sok volt a válladon,
spóroltál adókon, áramon,
azért, hogy minekünk jobb legyen,
s emberként éljünk e szent helyen.
Vannak itt szegények annyian
- s nem élnek úgy, mint a lagziban -,
szívesen költözne, s nincs hova,
van kinek bokor az otthona…
Nem neki kellene ágy-meleg?
Nem megy el más honba, itt remeg,
télen ha jő a fagy, lába kék,
s eszébe nem jut, hogy menni kék.
Tudom, hogy kiket a sors sodort
ide, az heteket kóborolt.
Szörnyű a háború, borzalom,
pusztulás, halálszag, fájdalom!
Túlélni jöttek, ez így igaz,
s remélve; valaki enni ad!
Az, kinek sose jut jó falat
adna, de néki sem marad.
S akinek gyomra tömve van,
semmitől vissza nem rian,
a bajban csak kúszik, mint a gyík,
s nyomában nyálkát nyúl a csík.
Lehet, a szívem megszakad,
de sírunkat ásni nem szabad!
Megvédjük! - ez a mi otthonunk,
s hűtlenné válni nem fogunk!
Én Uram, engedd őket el!
Tudjuk, ez intő, égi jel!
Oldozd fel útjukat legott -
szabadság várja őket Ott!
Gyönyörű földem, szép hazám,
meddig sújt minket még a vám?
Imába sírom szép neved;
Magyarföld! Áldjon Istened!
|
|
