Napkorong

Filozofálgatás a jövőről

Vágtatnak a megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk a gladiátor, súlyos, logó felhők alatt…
Nem harcba vágtatunk, ám, tán' előre a jövőbe...
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?

Lovak patája alatt porzik föld is, meg fű,
Visznek magukkal... tudjuk… ott nem nőtt még szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.

Beleszáguldunk, és nem tudjuk mi lesz, mit hoz majd jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?

Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta a sorsunk pora.

Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha is nincs segítség, feltápászkodni és tovamenni.

Menni előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs megállj, tovább, kell mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És majd ehet, hogy ott vár rád szép új világod…

Az is lehet jövőd, hogy beleesel gödörbe,
Ahol nincs is létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy az segít kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.

Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert nem halnod, de élned kell itt, mi nagy falat.
Légy az élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel is szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.

Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy szebb, boldogabb, mesésen csodás jövő.
Meglehet, hogy rád rója sors életet, mi előkelő.

Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor te már csak emlékezni fogsz a holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.

Lehet, hogy csak battyogsz, leülsz, lángost majszolva,
Neked nem kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valamit, olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?

Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek is tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége a hazának!

Holnap, majd ma eltűnt mozdulatok, fakó emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt a világ, mi ezt éltük,
Holnap után eggyel kevesebb a napunk, ily' a létünk…

Mond csak, te jövő, akarod, hogy ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, hogy sebeim gyógyulatlanok maradjanak?

Ma még a holnapra gondolok… Fázok kicsit, kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit számít, úton min is röhögök…

Ma, mondja hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy megérte.
Az élet egy kínlódás én meg úgy érzem... nem sírom.
Addig kapaszkodok jövőbe, míg lélekkel bírom.

Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc csak állandó földönfutó, de lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.

Szívünkbe vágyón dühöng az élet hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.

Gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy hogyan is véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?

Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam én rá, ezt ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb, "enyém" életet szeretnék,
Ezért még az jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék.

Holnap majd a múltjába burkolózik a mai pucér jelen…
Kérdés, lesz valaki, akit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít sokaknak a szava, mert én tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeket nem fogjátok elvenni… fajankók!

A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.

Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc