 
Véletlenül ismertük meg egymást,
gyengéden szorítottad kezem,
szórakozottan: Örülök! - mondtad nekem,
úgy, mint bárkinek, és talán egyszer, igaz szóként.
Kerestem, hogy találkozzunk többször,
szerettem volna, ha megértesz,
akkor összevesztem magammal,
kinevettem a buta szerelmet,
mert rájöttem, hogy mindent a maga idejében.
Fogalmad sincs arról, hogy gondolataimban miként kényeztettelek,
és hogy hazudtam magamnak többször,
hogy szeretsz, és hogy miattad veszek el álmaimban,
hogy cirógatlak, simogatlak... minderről fogalmad sincs...
Ó, Istenem, milyen buta a lelki öröm!
Az életben... naponta sok szerelemre találsz,
örömre és annyi másra,
de azt a szerelmet, amit én nyújtottam volna,
soha nem fogod megtalálni senki másban. |
|
