 
H.Gábor Erzsébet
Mintha lenne még
Őszi éjszakán borús az ég,
fénye felragyog talán ma még,
szürke pamlagán a Hold alél,
kósza csillagok - zenél a szél.
Mondd, te csalfa úr, kiről danolsz,
hogyha lázasan fölém hajolsz?
Vár-e még tavasz? - mesélj nekem,
s hogyha jő a tél, mi lesz velem?
S majd ha hó pihéz, ki lesz kohóm?
Mondd, ki gyújtja meg vajon mohón,
s szítja lángomat, ha dúl a fagy?
Vágyam itt remél, a bú alatt.
Újra feldereng a régi hang,
érces altja, mint a rézharang -
fájdalom kaszál a völgy ölén,
szenvedést, a karja fon körém.
Hogy feledjem el, te kerge szél?
Mintha lenne még - ma úgy mesélj!
Hátha, majd egy őszi reggelen
rám talál, s én benne elveszem. |
|
