Melleid a párnán takartalan állnak
S ablakodon át Holdnak fénye bevirít
Két szûz az ágyban, nyújtózkodó lábak
Szendered a lány, és bóbiskáló Hold borít.
Selymes puha ágynemû közt
Kimerültség mindkettõn
Fehér holdnak fénye mögött
Gyöngédség, csillagos éj, derûs csönd.
S mindig vágyik föld éjjelre
De szíve fájdalmát egy könny feszit
Melyben titokzatos fény verõdik
Napnak fénye, s õt eltaszít.
Az éjjelnek kísérteties vonzása elmúlik
Birodalmán nem csak a lány nyújtózik
És kedvese mind Holdnak vágya
Egy opál kerek csöpp szemet tart a markába.
Bal kézzel szégyellve, bátortalanul
Keze mellén táncolva nyomul
S a lány napnak fényeként válaszul
Azért szívét is oda nyomja, szívébe zárja, s feléje fordul.
