Napsütötte világot álmodtam magamnak és neked,
Melyben nyoma sincs már a múlt keserveinek.
Reméltem megolvaszthatom a jeget,
Melytõl fénytelen volt szikrázó szemed.
Most mégis feladom a harcot melyben hittem,
Elengedlek téged drága kincsem.
Boldogságod magad kell meglelned,
Többé már nem nálam kell keresned.
Neked adtam az életem és nem is kérem vissza,
A fekete föld most vörös vérem issza.
Tiéd maradok lélekben örökké,
De a te életed velem nem lehet szép.
Boldogságod remélem minden percben,
Remélem, boldogabb leszel nélkülem.
Most elköszönök, minden reményem tiéd.
Találd meg boldogságod és a fényt,
Mely világot ad a sötétben,
És reményt a reménytelenségben.
Szerelmes lelkem most pihenni tér,
Megbocsátást és békés megnyugvást kér.
kormi37 - március 05 2008 13:49:19
Nagyon szép a versed. meg lesz a nyugodság is hiddel. Gratullálok Szeretettel:Kormi
sziszifusz - március 05 2008 22:22:55
Egyetértek Kormi37.el, Szép képeket fedeztem föl benne, amelyeket még érdemes megcsiszolni. Az utolsó 2 sorral azonosulok, mert elálmosodtam. Nem a verstõl! BOCS
Szép képeket fedeztem föl benne, amelyeket még érdemes megcsiszolni. Az utolsó 2 sorral azonosulok, mert elálmosodtam. Nem a verstõl! BOCS
