 
Szeretlek nézni a keretben,
a barnás-vöröses falevelek alatt,
a napnyugtában, mikor minden tökéletes.
Előrelépek, oldalt lépek,
figyelem a nagy vonalak vázlatát, az alakod.
Még, ha ámítás is lennél, ami az énekemet kiissza,
szeretlek nézni, bárhogy, bárhol is vagy,
nem kevesebb, de a tekintetem határáig,
csak teljen az idő,
vagy élet ,élet nyisson egy másik utat.
Szeretlek nézni a tiszta fényben,
a hegyek tavában, ahogy alakod megtörik,
mint fecske a röptében,
a tó felszínét érintve,
repülő csúszásban,
tükörképe szintén hullámzik.
S ha ne én akkor legalább,
ennek a víznek a felszíne zúzzon össze,
törjenek téged a hullámai,
oltsanak ki, igen oltsanak ki...
bár tudnád, hogy mennyire szeretlek,a vÍz ezt is visszatükrözi. |
|
