 
Jer mellém méreggel telt lélek,
lágy szörnyeteg, imádott vadállat,
beléd akarom csavarni szörnyű kezem,
nehéz vastag hajadba, hogy érezzem
az illatát fodros szoknyádnak.
Fejemet fájón akarom beléd süllyeszteni,
kialudt csokorban igyam ki mély illatod,
és az édes illatát az elfeledett mély szerelemnek.
Örökkön aludni és álmodni a végtelent...
Ó, várom azokat a továbbtartó nyugodt szavakat.
Álmomban testedet ágynak vetem meg,
az élvezetben kialszik minden kínzó gondolat,
a szád a nektár forrása,
s csókod a vad feledésé,
rabbá tetted az én nyers életem.
Szívni fogom a mérgét az áldásnak,
altatómat, a régi kínzásokat,
kerek, kemény kis mellbimbóidat,
melyekben nem volt soha lélek,
csak az az egy nagy hatalom, a női varázslat. |
|
