 
Emlékek úrnője, a szerettek között szerető!
Te, kire nagyon ügyelek, egyetlen kincse vagy az örömöknek!
Még tudod dédelgetni a boldog szerelmet,
nyájas otthonomat, és a varázslatos nyáresti legelőket.
Emlékek úrnője, a szerettek között szerető!
Esténként, mikor a petróleumlámpa fénye gyöngéden megvilágított minket
verandánk üvegablakai alatt a rózsákban álmodó napnyugtában,
akkor éreztem, hogy milyen édes és szelíd volt a lelked, és a melleid!
Soha el nem vesző szavakat mondtunk egymásnak esténként,
mikor a petróleumlámpa fénye gyöngéden megvilágított minket!
Ó, be gyönyörűen tiszta Nyugaton a napnyugta!
Lelkem beteges képzelődései olyan mélyek, mint a térben!
Mikor feléd hajolok, királynő vagy a szerettek között,
s álmodom, hogy a véred illatát magamba lélegzem.
Ó, be gyönyörűen tiszta Nyugaton a napnyugta!
A növekvő sima éjben szemeim észrevétlenül próbálták
találgatni, megkeresni titokzatos tekinteted,
míg ittam leheleted. Ó te bűvölet, ó te méreg!
Kezeim közt altattam lábaidat,
észrevétlenül a növekvő sima éjben.
Felidézem magamban a világos pillanatokat, hogy
öledben kuporogva láthassam újra a múltam,
mert így könnyebben rátalálok édes varázslatodra,
mint szelíd lelkedben, szeretett testedben.
Felidézem magamban a világos pillanatokat!
Illatok, csókok, ezek mind az eskütételek,
vajon fognak-e még újra születni be nem járt mélységek?
Úgy miként minden megfürdik a végtelen tengerekben,
míg éjre nap jő megfiatalodva felkúszik az égboltra a Nap?
Ó, álom, Ó, eskütétel! Illatok, csókok! |
|
