 
Pusztán voltam én, egykor régen,
földszagú, csendes rónaságon.
Nyáron, megállt a Nap az égen,
verejték folyt le homlokomon.
Én voltam az egy, a sok közül,
aki oda nem nyaralni ment,
de tett, vett az állatok körül,
mint, aki végre rendet teremt.
Katonának mehettem volna,
ha ottmaradok a pusztában.
Inkább vonzott egy főiskola,
mundér helyett rendes ruhában.
Aztán egy faluba kerültem,
ott voltam én két hosszú évig,
majd bolond lettem, megnősültem,
hogy bánjam életem végéig.
De mégis maradt egy vigaszom.
maradt ebből egy szép fiam.
Majd jött még egy, ezt sem bánom.
Mégsem vagyok már egymagam.
Letelt immár nagyon sok idő.
Itt vagyok még ezen a Földön.
Van múltam és lesz még jövőm,
ha ehhez minden jól összejön.
Bár sok helytelent is csináltam,
de gazságot nem tettem soha.
Ami nem volt jó, rég megbántam,
az önvádlásnak nincsen oka.
Jelen voltam és úgy éltem én,
ahogy igaz embernek szokás.
Amit kell, a maga idejében,
megtettem én, mint mindenki más.
Így semmiért nem szólhat senki,
amíg ezen a Földön vagyok,
de igazolhatja mindenki,
hogy amit kapok, visszaadok.
Fizetetlen számlát nem hagytam.
Nem irigyeltem soha senkit,
aki bántott, azt nem bántottam,
de befogadtam mindenkit.
Így mérlegem nem áll rosszul.
Aki tartja, ezt ma is tudja.
Az utam bármerre is fordul,
megsegíti és meg is áldja. |
|
