Napkorong

Az ajtón nem kopogtatott, csak határozottan belépett,
tudatosan hajtotta a vágy, hogy valami történhet.
Tudta, hogy várom, és várta, hogy álma minél hamarabb megvalósuljon,
vére sebesen folyt, és bolondos kis szíve gyorsabban dobogott.

Fiatal szíve ugrásra készen állt egy bolondos ugrásra,
átlátszó, zöld selyeminge ráfeszült, kihívóan jól mutatott,
ziháló lélegzete simogatta a testét,
míg én gyurmát éreztem tenyeremben, a puha pillanatok összes gyönyörét.

A gondolat lélegzetét egy másodpercre megállította,
üresen nyelt egyet, bőréről hideg vízcseppek csorogtak le vadul,
vizesek lettek a mellei, figyelte, mint képez barázdákat a blúzán,
s benne már nem gondolat volt, hanem ösztönös vágy, állati szerelem.

Elfeledett mindent, otthon hagyva a szabályt, a rendet,
gátlásokat, erkölcsöket, mely fűzőként szorította egészen a fulladásig,
de érezte a szabadságot, míg a szoknyája megfeszült,
magassarkú cipője szorította, és így érezte, hogy felszabadulhat,
ha mindezektől megszabadul, érzéseinek átadva magát meztelenül.

A függöny mögül itt-ott bekandikált a napnyugta,
a légkör izzással volt teli, talán túl meleg is volt,
szeme, teste éhesen talált rá a szerelemre ott az idő háta mögött,
Istenem, nem volt gyermek.

Nő volt, s benne mint bárki másban ott illatozott a vágy!
Sokkal megkönnyebbült lett mikor megközelítettem.
Csókban fonódtunk össze, ó be szép volt!
Talán túl szép is. Ajkai mindent értettek, olyan voltak, mint a honvágy.

A szobában lassan sötét lett, szavai kezdtek kibontakozni,
a ruhák összevisszaságban hevertek, ugyanúgy mint a gondolataink.
Úgy érezte, mintha először szeretkezett volna...
Mi történt? - kérdeztem.

Felém fordult és láttam, hogy valamit megtanult.
A túl sok szó bemocskolja a szerelmet.
Fejét a mellemre tette, mosolygott és azt mondta:
- Ilyen nem mindig történhet, és kár, hogy nem lehetek örökre a tiéd.