Napkorong

Versben és európai stílusú haikuban…

Az időm erős karja szorításában vagyok,
Szabadulnék, ezért én lobbanó tűzet, szítok…
Pardon! Szítanék én, de hogyan is kell? Nem tudok...

Magamnak én tartozok… így a múltamért fizetnem kell?
De, sajnos harcban állok a vörös szőnyegem szélével…
A lelkiismeretemmel intézzem… éljek békével?

Sétálok magamban a sáros betonúton,
Csúszkálok, és csak merengek a rég elmúlton.
*
Rejtőzik a múlt,
Sírástól, fátylat látok…
Érzelemsodrás…
*
Mérgezett a múlt?
Fakuló nappali fény!
Boldog… ízetlen.
*
Vágyak eltűntek,
De feltűnnek emlékben.
Lélekdarabok.
*
Rájöttem már, múltban nincs benne a felejtés!
A múlt maga a dicsőséges emlékezés.
Keresem önön magamat és ez nem kevés.

A múlt szavai talán bántóak?
A válaszok tán’ meggyalázóak?
*
A lét világa,
Tán' lehet meggyalázó?
Világ színtelen…
*
Múlt kutatásban
Percek csak vánszorognak.
Kevés a jó hír!
*
A múlt való' szépsége, miért akarnánk, hogy eltűnt legyen,
Nem lehet, nem kívánhatjuk, hogy a múlt feledésbe menjen…
*
Régről álmodunk,
De valósan megtudni?
Rettegés ural?
*
A múlt adata
Mint zsarátnok, csak éget?
Múlt az alapod!
*
Kiáltani a
Múltnak nem-e lehet? És?
Ott úgysem hallják…

Sors-utunk még nem vezetett soha sima utakon,
Soha nem volt, hogy csak túl lettünk volna fájdalmakon…
Folyt már biztos mindenki a szeméből fájón a sok könny,
Akik meg nézték, csak mutatták az érzést, ami közöny.

Már sokszor futottak vakvágányon a remények,
Aztán nem lett semmi és csak a múltba süllyedtek.
Ahogy melankóliába estünk, ők öleltek…
*
A múlt lakása
Árnyékvölgyekben ásott!
Valónk határa.
*
Az élő világunk a múlt ellen nem nyújt védelmet,
Ezért ne utasítsd el a reménykedő vélelmet,
Hogy múltban találsz finom, építő lelki élelmet…

Vecsés, 2015. november 30. – Kustra Ferenc

Hozzászólások

Saint-Germain - május 29 2016 21:28:41
" Sétálok magamban a sáros betonúton,
Csúszkálok, és csak merengek a rég elmúlton.
*
Rejtőzik a múlt,
Sírástól, fátylat látok…
Érzelemsodrás…"

szerintem a két leginkább sikerült darab.