 
Szerelmem adj egy jelt, hogy ne feledjelek,
téged megkérnélek, de még önmagadé sem lehetsz.
Nem a hajad hervadt virágát kérem, hogy nekem add...
mire a nyers, kialvó érzelem,
bár soha ne aludna ki, inkább egy helyben maradj.
Mindegy, ha ma vagyok, vagy holnap meghalok,
mindenki eszében hátul maradok,
és amikor elfeleded szerencsédet, mit mindketten megálmodtunk,
a múltidővel felébredsz a fekete árnyékban,
mit mikor mi sohasem találtunk.
Mint mikor a vágyó, büszke évek hiúk,
és meg tudod bocsátani nekem ezt a szerelmet,
fal felé fordítasz, és idegenek között hagysz,
megfagyhat a fény szemhéjaim alatt,
mikor a föld a földbe megy, vajon fogják-e tudni ki is volt ez az alak.
Ó, inkább maradj áprilisnak virága,
vizenyős nagy szemeiddel ne kacagj hiába,
s hogy mennyire vagy gyermek, fiatalodj mindig,
s ne tudj többet rólam,
mert én is el tudlak feledni.
|
|
