|
|
 
Ülök a padon, fejem kedvesem vállára hajtom
Régóta vártam ezt az idilli pillanatot.
Fölénk hajló ágak simogatnak kedvesen, lágyan
Féltőn dajkálnak, karjukból fontak nekünk ágyat.
A szellő is megtorpan, némán fúj visszavonulót,
Előbb virágillatot sodort felénk, szárnyalót.
A tó szelíd tükre szeretettel, féltőn mosolyog
Rajta úszó gácsér szorosan bújt a tojóhoz.
Nyugodt az öreg platán fa, most nem suttog a levél,
Mellettünk áll az idő is, csak a szeme mesél.
Nézem a sima víztükröt: Talán most is álmodok?
Szorosan szorítom a percet, ahogy ábrándozok.
Lopva elnézem fáradt, kék szemed, őszülő hajad,
Fogom dolgos kezed, tekintetem szádra tapad.
Ugye érzed, hogy még mindig nagyon fontos vagy nekem?
Tudod, hogy neked adnám az egész életemet?
|
|
|
- október 22 2016 14:46:23
Kedves Suzanne !
A hangsúly a végén van amiben minden benne van.
Gratulálok elmélkedő szép versedhez
Tibor |
- október 26 2016 16:14:10
Tiberius Köszönöm kedves szavaid, örömet szereztél vele  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2019. december 08. vasárnap,
Mária napja van.
Holnap Natália napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Archívum
|
|
