|
 Vendég: 2
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
|
|
 
Áll az idő,
csak én megyek,
visszanéz a táj.
Sáros cipő,
rajta hegyek
szürke pora fáj.
Rohan az út,
én csak állok,
rám néznek a fák.
Csillag sikolt,
tapsol a Hold,
feltekintek rá.
Madártetem,
fenn a hegyen,
életre hívom.
Bomlott elme
gerjedelme
most verset dalolt.
|
|
|
- január 26 2017 12:59:11
Nagyon szép a versed. Bár az idő néha nagyon is siet, vagy nekünk csak?
Drága Sárika - gratulálok ölelésemmel : Gitka |
- január 26 2017 13:50:55
kedves Sarolta !
Érdekes gondolatok,nem is olyan bomlott
Tibor |
- január 26 2017 14:02:47
Lüktető, mozgalmas életet sugárzó versedet olvasva magam is elkezdtem szálldogálni lélekben ide-oda. Gratulálok ehhez a csodás kis vershez. Tibor. |
- január 26 2017 14:15:54
Drága Gitka!
Az idő siet velünk a vég felé, de a napok - a szenvedés miatt - lassan telnek.
Az idő nem törődik velünk, csak mi az idővel. Ha jól érezzük magunkat, siet,
ha rosszul, akkor lassúnak érezzük.
Megvisel minket a tél hidege, szürkesége
ölellek Sárika  |
- január 26 2017 14:17:46
Kedves Tibor!
azt mondják, a költők egy kicsit mind bolondok - talán van benne némi igazság, érzem én is...
köszönöm figyelmedet
Sarolta |
- január 26 2017 14:20:33
Kedves Tibor!
Ennek a versnek számomra inkább a ritmusa volt fontos, bennem dalolt..
Néha a tartalom, máskor a formai elemek, főleg a zene, ihlet, persze az mindig fontos nekem, hogy legyen mondanivalója is annak, amit leírok.
szeretettel üdvözöllek
Sarolta |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2020. február 21. péntek,
Eleonóra napja van.
Holnap Gerzson napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Archívum
|
|
